Az ADI Design Múzeum december 4. és január 8. között ünnepli a guruló műalkotások félévszázados történelmét, teljes életnagyságban a húszdarabos kollekció nyolc képviselőjével.
December 1–2. között immár hatodik alkalommal várja a pedagógusokat, a pályaválasztás előtt álló általános iskolás és technikumi diákokat, valamint családjaikat a Járműipari Nyílt Nap, amelynek a BMW Group Gyár Debrecen Tehetség Campusa ad otthont. A rendezvény célja, hogy átfogó képet adjon a debreceni BMW gyár működéséről, a jövő járműipari technológiáiról és a város kiemelkedően sikeres duális képzési programjáról.
A bajor prémiumgyártó az ikonikus BMW Art Cars kollekció fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett világkörüli turnéjának hazai állomásán, Európa legnagyobb immerzív showjának kíséretében mutatta be a hazai közönségnek a Neue Klasse modellgeneráció első tagját, a Debrecenben gyártott BMW iX3 modellt.
A BMW Group Magyarország a Rack Autó Márkakereskedéssel együttműködésben egy teljesen elektromos MINI Countryman SE ALL4 modellt adományozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének oktatási és kutatási célra. A jármű az egyetemi laboratóriumi és gyakorlati képzést szolgálja, segítve a hallgatókat abban, hogy közvetlenül is megismerkedhessenek az elektromobilitás és a modern hajtástechnológiák világával.
A tisztán elektromos meghajtású BMW és MINI modellek a vállalati flottákban is bizonyítottak: öt flottakezelő tesztelte őket idén a „Going Green @ Work” programban.
A Debreceni Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett műszaki és technológiai fejlesztési programjában: átadták a Járműipari Kutatóközpontot, amely a járműtechnikai oktatás, kutatás és fejlesztés egyik meghatározó hazai bázisa lesz. A központ átadásával új lendületet kap a térség járműipari képzésfeljesztése.
+++ A Parsdorf városában működő, nagyfeszültségű akkumulátorokat gyártó kísérleti üzem most először került be a nyilvántartásba +++ A BMW Group szigorú követelményeknek tesz eleget +++ A környezetvédelmi hatástanulmány már online is elérhető +++
Tombor Zoltán LOST & FOUND című új egyéni kiállítása 2025. október 15. és 2026. január 18. között látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A BMW Group Magyarország támogatásával megvalósuló tárlat a nemzetközileg is elismert fotográfus egyfajta önvallomása, amely az önismeret, a függőség és a gyógyulás témáit járja körül saját múltján és vizuális világán keresztül.
A BMW Art Cars kollekció világkörüli turnéja alkalmából David Hockney guruló műalkotása teljes életnagyságban lesz megtekinthető a The Peninsula London luxusszállodában.
+++ A müncheni központú vállalatcsoport július és szeptember közötti globális eladásai 8,8 százalékkal nőttek +++ A hálózatról tölthető modellek iránt töretlen kereslet mutatkozik +++ A MINI márka intenzív növekedést produkált +++ Jochen Goller: „Szeptember végéig a BMW Group mérsékelt éves értékesítési növekedést könyvelhetett el.”+++
+++ A BMW márka értékesítése 23%-kal, a MINI eladásai 75%-kal nőttek 2025 első kilenc hónapjában 2024 hasonló időszakával összevetve +++ Mindkét márka történetének legerősebb első háromnegyedéves eredményét érte el Magyarországon +++ A BMW a tisztán elektromos piacon a harmadik legnépszerűbb márka, a tradicionális prémium márkák között magasan vezet +++
A BMW Group Gyár Debrecen tovább szélesítette stratégiai partnerségét a Debreceni Egyetemmel: a Bölcsészettudományi Kar és az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság is csatlakozott az autógyártó és a felsőoktatási intézmény között már 2023 óta élő stratégiai együttműködéshez. A debreceni BMW gyár így immár nyolc karral és intézményeivel dolgozik együtt, még átfogóbbá téve az ipar és a felsőoktatás közös munkáját.
+++ A látványos megnyitó ünnepség ötvözte a magyar kultúrát és a modern autógyártást. +++ A BMW Group első autógyára, amely normál működése során teljes mértékben megújuló energiából származó villamos energiára támaszkodik. +++ A BMW iFACTORY elvein alapuló legújabb technológiák, az első Gen6 nagyfeszültségű akkumulátor-összeszerelő üzem a gyár területén. +++ Az új BMW iX3 október végén kerül sorozatgyártásba, mint első Neue Klasse platformra épülő jármű.
Tizedik alkalommal vett részt a SUHANJ! Alapítvány a világ egyik legrangosabb futóversenyén, a BMW BERLIN-MARATHON-on. A mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő sportolókkal megosztó szervezet kezdettől fogva a BMW Group Magyarország támogatását élvezi.
A BMW Group történetében új korszakot nyitó Neue Klasse modellgeneráció első modellje már rendelhető Magyarországon. A tisztán elektromos meghajtású BMW iX3 sorozatgyártása idén ősszel kezdődik meg a vállalatcsoport legújabb és egyik legmodernebb, Debrecenben újonnan felépített gyárában. A forradalmi BMW iX3 teljesen új formanyelvvel, akár 805 kilométeres hatótávval, 400 kW-os maximális töltési kapacitással, új, a modellt minden eddiginél intelligensebbé ...
Újabb mérföldkőhöz érkezett a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja: szeptember elején elindult a képzés harmadik éve, így immár teljes kapacitással képzik Debrecenben a jövő járműipari szakembereit. Az első, 2023-ban felvett évfolyam végzős diákjai idén utolsó tanévüket kezdték meg. Őket – sikeres vizsgát követően – álláslehetőséggel várja az autógyártó vállalat.
A 2026. január 28. és február 1. között megrendezendő Rétromobile klasszikusautó-kiállításon hét guruló műalkotás is tiszteletét teszi, Alexander Calder BMW 3.0 CSL modelljétől kezdve Julie Mehretu BMW M Hybrid V8 versenyautójáig.
Vasárnap hajnalban zárult a zamárdi STRAND Fesztivál, amely idén négynapos programmal várta a látogatókat. A 2013-ban indult rendezvény az elmúlt évtizedben a Balaton régió legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Az idén a MINI támogatása mellett megvalósult fesztivál sokszínű programkínálata és közösségi kezdeményezései közel 90 000 látogatót vonzottak.
E művészeti együttműködés a bajor prémiumgyártó harmincéves koreai jelenlétét és a BMW Art Cars kollekció fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. A harmadik alkalommal megrendezett Frieze Music zenei esemény színpadán Crush lép fel.
Please log in to update your email newsletter settings. Receive personalized notifications for new articles and video material either immediately or as a daily summary.